Menetjegyeket, bérleteket!

Clip art illustration of a Cartoon Tiger with a Missing ToothFIGYELEM! Az alábbi leírást szerzői jog védi, tilos máshol megjeleníteni, letölthetővé tenni akár részben, akár egészben előzetes írásbeli engedély nélkül!

Mostani részünkben a menetjegy eladását fogjuk górcső alá venni. Mégsem járja, hogy az utasainkat fizetés nélkül fuvarozzuk, nem igaz? Szerencsére az OMSI készítői erre is gondoltak, sőt le is modellezték! A jegyeladás alapértelmezetten nincs bekapcsolva, így tegyünk kirándulást a beállítások menüpontba!

20Amint látható, több változatból is választhatunk. Válasszuk ki a ‘Könnyű‘ eladási módot, majd nyomjuk meg az OK-t!

Induljunk el járatba, és várjunk türelmesen! Előbb-utóbb megjelenik olyan utas, aki jegyet kíván vásárolni. A vásárlónk elmondja, hogy milyen típusú jegyet kíván venni (felül pirossal megjelenik), és lerakja a pénzt az asztalkára. Ideje akcióba lépni!

21

A szükséges jegy kiadásához nyomjuk meg a ‘T‘ gombot a billentyűzeten, a visszajáró adásához (milyen smucigok, sosem adnak borravalót) pedig a ‘CTRL+T’ kombinációt! A kihelyezett készpénzre az egérrel kattintsunk rá, amely bekerül a kasszába. Ez így nem is bonyolult, nem igaz?

Ha nagyobb kihívásra vágyunk, akkor válasszuk az ‘Összetett‘ jegyeladási módot.

Ennél az üzemmódnál már nem elég a ‘T’ és ‘CTRL+T’ gombokat nyomogatni, nekünk kell kezelni a jegykiadó készüléket, valamint a visszajárót is nekünk kell kiszámolni. Matek zsenik előnyben! Ráadásul az utasaink rossz szemmel nézik, ha kiaprózzuk őket, mindig a lehető legkevesebb érmével kell fizetnünk. Na, ez már kihívás!

Kezdjük a pénzváltó masina működésével!

22Összesen 10 rekeszben találhatók váltópénzek, kétszer öt oszlopban. Az egyes rekeszek lenyomhatóak, és pontosan annyi márka kerül a kiadó tálkába, amennyi a rekeszre rá van írva.

24Ahhoz, hogy pontosan vissza tudjunk kedves utasunknak adni, ki kell számolnunk, a készpénz és jegyár különbözetét, majd le kell sorba nyomogatni a fülecskéket a pénz visszaadására. Az utas morgolódik, ha mindezt lassan végezzük el, valamint akkor is, ha sok apróval fizetünk.

Természetesen nem kell egerésznünk ehhez, van megfelelő billentyűzet kombináció is a fülecskékhez társítva:

  • 8.00 DM:  CTRL+SHIFT+6
  • 4.00 DM: CTRL+SHIFT+7
  • 1.50  DM: CTRL+SHIFT+8
  • 0.30 DM: CTRL+SHIFT+9
  • 0.15 DM: CTRL+SHIFT+ö (magyar kiosztású billentyűzeten, angolon 0)
  • 2.00 DM: CTRL+6
  • 1.00 DM: CTRL+7
  • 0.50 DM: CTRL+8
  • 0.10 DM: CTRL+9
  • 0.05 DM: CTRL+ö (magyar kiosztású billentyűzeten)

Most lássuk a jegyet, illetve a jegyeket:

23Amint a képen látszik, ötféle jegyet adhatunk az utasoknak. (Természetesen, ha rossz típusú jegyet kapnak, akkor azt szóvá is teszik!) Az öt jegytípusból szerencsére csak három az, amelyet gyakran fogunk használni.

Melyek ezek?

  • Normál jegy – Zöld színű, U felirattal rendelkezik, 2.70DM-be kerül,
  • Rövid távú jegy – Kék színű, K felirattal szerepel, 1.70DM az ára,
  • Napijegy – Lila színű, TN feliratú, 9DM-et kell leperkálniuk az utasoknak érte,

A jegy kiadásához egyszerűen kattintsunk a kívánt jegyre. Ha véletlenül rossz jegyet adunk ki, akkor a tálcán kattintsunk rá, és visszakerül a tömbbe.

Az SD92 jármű jegykiadás tekintetben is különcnek számít, hisz itt a papír alapú jegyeket felváltotta egy jegykiadó készülék.

25A fontos nyomógombokat bekarikáztam. Lássuk sorban, mik ezek:

  1. Tagesk Nor: Napijegy (9DM)
  2. Fs Norm: Normál jegy (2.70DM)
  3. Kurzstrecke: Rövid távú jegy (1.70DM)
  4. Nyomtatás

A gép kezelése egyszerű. Nyomjuk meg a kívánt jegy nyomógombját (a jegy típusa megjelenik a kijelzőn), majd nyomjuk meg a nyomtatás gombocskát. A jegy kiprintelődik, az utas elveszi, nekünk már csak a mocskos anyagiakkal kell foglalkoznunk. Ha véletlenül nem a kívánt jegyet nyomtatjuk ki, akkor nekünk kell leszakítani, mégpedig úgy, hogy rákattintunk az egérrel.

Következő alkalommal kitörünk az alap játék kötöttségei közül, elkezdjük módosítgatni a játékunkat. Hogy mivel? Legyen meglepetés!

Reklámok