FIGYELEM! Az alábbi leírást szerzői jog védi, tilos máshol megjeleníteni, letölthetővé tenni akár részben, akár egészben előzetes írásbeli engedély nélkül!
Eljutottunk arra a pontra, hogy profi OMSI autóbusz vezető lett belőlünk. Szeretnénk más pályákon, más járművekkel róni a virtuális kilométereket. Szerencsére az OMSI viszonylag könnyen módosítható, és szinte mindent meg lehet benne csinálni. Mi nem fogunk módosításokat készíteni a játékhoz, de szeretnénk felhasználni mindazon kiegészítőket, amelyet az oldal felhalmozott pályafutása során. A telepítéshez van pár szabály, amin előtte át kell rágni magunkat.
Először is nézzük meg az OMSI mappastruktúráját!
A játék a c:\m-r-software\OMSI vagy c:\Program Files\m-r-software\OMSI mappába települ alapértelmezetten. (Mindez függ a gépen található operációs rendszertől.)
A fontos mappákat bekarikáztam, nézzük sorba melyik, mire való!
- Fonts – Karakterkészletek tárolódnak benne, egyes buszoknál szükséges lehet ide telepíteni saját állományokat. – Hiányuk esetén a busz belső, vagy külső kijelzőin nem jelennek meg feliratok,
- Maps – Ide kerülnek majd a játék pályái,
- Money – Egyes pályákon saját pénz- és jegytípusok vannak használva, ezeket kell ide másolni. Hiányuk esetén nem tudsz jegyeladást folytatni, illetve minden egyes megállóban hibaüzenetet dobálhat a játék,
- SceneryObjects – Az egyes pályákhoz tartozó objektumok találhatók meg ebben a mappában. Ha valamely objektum hiányzik, vagy nem pontosan olyan elérési úton található, ami neki szükséges, akkor a pálya betöltésekor hibaüzeneteket kaphatsz. Amennyiben kereszteződés objektumok hiányoznak, akkor nem tudsz majd menetrendet sem választani, egyéb esetben a pálya “csupaszabb” lesz, mint a készítője megálmodta,
- Splines – Itt találhatók meg az egyes pályát út objektumai. Hiányukban nem fogsz tudni menetrendet választani, illetve nem fognak bizonyos útszakaszok megjelenni betöltés után,
- TicketPacks – mint a Money esetén,
- Vehicles – Ide kerülnek az egyes vezethető, illetve AI járművek fájljai.
Fontos megjegyezni még az elején, hogy kiegészítő telepítése előtt célszerű a teljes OMSI könyvtárról biztonsági mentést készíteni, mert ha valami rosszul sül el (rossz helyre másolunk állományokat, valamit kihagyunk), akkor a játék hajlamos zokon venni, és hibaüzeneteket dobálni, legrosszabb esetben betölteni sem fog tudni!
Miután sikerült mindenkit elrettenteni a továbbiaktól, próbáljunk meg egy új buszt bevarázsolni a játékba!
Minden magyar játékos szívét megdobogtatja a hazai gyártású Ikarus 260-as autóbusz, szerencsére igazán kivételes minőségben megtalálható a játékhoz, CCV-520 keze által! Töltsük le a kiegészítőt az oldalunkról (https://omsihu2.wordpress.com/2012/08/31/breking-hir-ikarus-260-06-es-260-32-ccv-520/), és nézzünk szét a csomagban egy picit!
Található 2 pdf fájl (Ez tartalmazza a dokumentációt, és nem véletlenül Olvass el a nevük!), egy Repaint.png-t, amely a busz átfestését könnyíti meg, valamint egy Ikarus 260 mappát! Legyünk jó fiúk, és kezdjük az Olvass_el HUN.pdf elolvasásával! Szerencsére a leírásban található pár szó a telepítésről is. Sajnos a legtöbb kiegészítőnél ezt nekünk kell kitalálnunk, így most ezt hagyjuk figyelmen kívül.
Nyissuk meg az Ikarus 260 mappát!
A mappában találunk pár mappát, valamint pár állományt .bus kiterjesztéssel. Minden egyes járművet úgy kell telepíteni az OMSI-ba, hogy az OMSIVehiclesmappanév*.bus állomány legyen az elérési útvonala, azaz a Vehicles mappán belül minden egyes járműnek külön könyvtár kell, hogy létrejöjjön, amelyben kell elhelyezni a Model, Script, Sound, Texture, stb. mappákat, valamint a .bus és egyéb állományait.
Ezzel sajnos még nincs vége, hisz ez a busz nem tartalmazza az egyes pályákhoz tartozó állományokat, amelyeknek .hof a kiterjesztése. Ezeket a gyári MAN-ok mappáiból lehet “kölcsönvenni”, lépjünk át a VehiclesMAN_SD202 mappába, ott jelöljük ki az összes .hof kiterjesztésű állományt, és másoljuk át a telepített busz mappájába a .bus állományok mellé!
Ha ezzel készen vagyunk, akkor a következő eredményt kellett kapnunk:
Próbáljuk ki, hogy mit csináltunk, indítsuk el a játékot, és töltsük be a kedvenc pályánkat, Spandaut!
Nyomjuk meg az új busz lehelyezése gombot, és ha minden jól megy, az első busz egy Ikarus 260-as lesz!
Válasszunk ki egy típusát, és rakjuk le a pályára! Ismerkedjünk vele, ha van kedvünk, az eddig tanultak alapján utasokat is szállíthatunk vele. Van azonban egy kis gond a járművel, ugyanis a harmadik ajtót nem tudjuk billentyűzetről vezérelni (műszerfalról tökéletesen működik!), valamint az S6-90U típusú váltóval felszerelt változatok manuális, 6 sebességes váltót tartalmaznak. Következő részekben billentyűt rendelünk a harmadik ajtóhoz, valamint megtanuljuk vezetni a manuális váltóval felszerelt buszokat is! A busz indításáról információkat a mellékelt pdf tartalmaz!